Sokszor kemény az élet,

Sokszor kívánod a véget,

Érzed, hogy innen már nincs kiút,

Utálod a családot, a fiút,

Utálod magadat és őket,

Hogy álnok pókként neked hálót szőnek.

Utálod a sulit, a sorsodat,

A rossznál is rosszabb napokat.

Hazamész, a kést előveszed,

Mndanád az életnek: "égveled!"

A Wc fölött térdelsz, a szádban az ujjad,

Csak emiatt vetnél véget az útnak?!

Tudom, hogy sírsz, és megakarod tenni,

De Te is, én is tudjuk: ez akkor sem fog menni!

Rakd vissza a kést, a Wc-től állj fel,

A zenét a maxig hangosítsd fel,

Feküdj az ágyadra, csukd be a szemed,

És képzeld el, hogy téged mennyi ember szeret!

Várj még egy kcisit a halállal,

Nézd meg mi lesz, kis idő múltával!

Annyi minden van még előtted!

Várd meg, míg gyermekeid felnőnek!

A kicsiben is rejtőzik boldogság,

És ha megvan benned a hajlandóság,

Hogy a kicsinek is örülj,

Hidd el, az alagút végén is fény derül!

Néha csak nézz fel a kék égre,

Hagyd, hogy a nap tűzzön a szemedbe,

Vagy örülj a hónak, a télnek,

A hóember mosolygó fejének.

 Hidd el kislány, az életben

 Sokmindent túl kell éljen az ember.

Tapasztalataitól lesz okosabb,

Hibáiból tanul nagyon sokat.

Sok ember van a világon, ki boldog,

És mindig elmúlnak a rossz dolgok.

Nézz bele a tükröbe,

A tükörképed szemébe,

Mondd neki, hogy szép vagy,

S hidd el ezt Te magad!

Szeretni fognak az emberek,

Ha látják, hogy magadat szereted.

Na mindegy, nem dumálok ennyit,

A lényeg, hogy érezd jól magad, mint

Gyönyörű és fiatal lány,

Kire az élet összes csodája vár!