Álmomban Csodaországban jártam,

Ott sok érdekes dolgot láttam.

A kapu cukorból és mézből volt kirakva,

Fagyikerítésen nyávogott egy macska.

Egy pirós nyúl futott el előtem, kergette egy medve,

Fejtetőn álló lila fákat láttam továbbmenve.

A patak vize narancssárga, benne hupikék halak,

Mily selymes a fehér fű meztelen talpam alatt!

felnézek a sárga égre, piros napot látok,

Egy őz repül át fölöttem, lebegnek a banánok.

Beérek egy faluba, hol üveg, ezüst házak,

Rubintból az ablakuk, mintha csak látnának.

Az embereken gyémánt ruha, arany kalap,

Az ablakokban szénvirágok hajladoznak.

Kékbőrű gyerekek játszanak a téren,

Oly kicsik, hogy térdig érnek éppen!

Beborul az ég, vörös felhők jönnek,

Esőcseppek helyett, kártyalapok esnek!

Egy szerelmespár andalog a parkban,

kéz a kézben helyett... haj a hajban.

Zöld hajuk egybefonva, jelezve ezzel,

Ez a két teremtmény egybe kel majd egyszer.

Beülök egy hintába, felfelé szállok,

Így mindent fejtetőn látok!!

A sarkon egy zenész pénzt kéreget,

Fordított hegedűje csak furcsán recseg.

Emberek álnnak előtte, csak néznek,

A tokba mézet csepegtetnek!

Tetszik ez a világ, érdekesnek tűnik,

De az álom lassan el-el tűnik.

Visszafordulok, a kapu felé megyek,

Az ágyamban mosolyogva ébredek.