Itt állok a folyosó közepén,
Csak állok és mosolygok én.
Szívem elhagyott; sirályként szabadon száll,
A lemenő nap fényében a tengerparton áll.
Kis lábait a hullámok simogatják,
Szabad mosolyát még a napsugarak is látják.
Elmentél, elmentem, mindkettőnknek így jó,
Lelkemben végre elolvadt a nagy hó.
Más dolgok kerültek előtérbe,
S hogy megléptem e lépést, úgy hizem megérte.
Végre külön Úton járunk, szívünk másra figyel,
Tanulás, munka, jövő, az erő most ehhez kell.
Talán találkozunk majd, ötven év múlva,
Mindkét kezünkön egy-egy unoka,
Megismerjük egymást, mosolyogva biccentünk,
Talán meg is beszéljük, milyen volt életünk,
De boldog leszek akkor, hogy úgy nézhetek szemedbe,
Hogy nem vagyok szomorú, mit látni vélek benne,
Remélem megtaláljuk saját utunk kezdetét,
S most, hogy elválunk, csak ennyit: Sok szerencsét!